Kezdjük ott, hogy eléggé ellustultam. Az utóbbi másfél hónapban nem volt semmi különös dolog az életemben, csak a szokásos dolgok, néha még a legapróbb részletekben is megtalálom a nagy dolgokat, semmiségeknek is tudok nagyon örülni, de van, hogy kurva nagy dolgok is hidegen hagynaki. Vajas kenyeret ettem paprikával, paradicsommal, uborkával és rájöttem, hogy valami hiányzik. Igen, a hagyma. És miközben a szerény vacsorámat fogyasztottam, rájöttem, hogy drogok, pina vagy pizzafutár nélkül  simán lehet teljes értékű életet élni, de hagyma és internet nélkül lehetetlen. Lelkesen járogatok a szemináriumokra és a laborokra, csak valahogy a beadandók, jegyzőkönyvek nem készülnek el soha időben. Igen valahogy ezt a kettősséget érzem magamban valahogy mindenben. Néha cölibátust fogadok, majd lányokat bámulok. Van, hogy azt is elképzelem, hogy milyen lenne, ha a feleségem lenne és babakocsival bevásárolnánk a Tesco-ban. Valahogy zenékben is vagy jobb fajta pop-punkot vagy paraszt hardcore-t hallgatok. Az egyik zenekaromtól megváltam, vagy ő vált meg tőlem, ahogy jobban hangzik, míg a másikban énekes lettem. Koncertek sem voltak emlékezetes, na jó azért volt egy pár, amin jól éreztem magam. A Press gang például rohadt jó volt. A Cruel hand is odavágott, mondjuk nem valami forradalmit alkottak, de legalább kemény volt és arcbamászó. És mennyire fasza, amikor másnap 8ra megyek optikai laboratóriumi mérésre, de alig látok, mert valaki belenyúlt a szemembe a Cro-mags feldolgozás alatt és vérvörös. És a tök unalmas laborból hazafelé délelőtt 11kor látni a kollégium betonpályáján alszanak az előző este fellépett zenekarok tagjai, míg az énekes srác gördeszkázik, aki elmondja, hogy 9kor kirakták őket és várják a sofőrt.

Fél év után sikerült megint rávennem magam, hogy koncertet szervezzek és még nem is lett akkora anyagi áldozata, mint a korábbiakban. Hát igen most volt először és utoljára Nesze Siófokon, ami egy duplán egyszeri és megismételhetetlen dolog, talán ez a magyarázat, hogy most 20 helyett legalább 35en vettek jegyet. Hát igen sosem lesz az, mint a régi időkben Balatonbogláron , amikor bármilyen bulira lehetett számolni 100 emberrel. Akkor még fiatal és naiv voltam. Azt hittem pár éven belül Kalifornia lesz. Ehelyett leléptem és tök fasza bulikból eljutottunk oda, hogy ha egy bulit a volt zenésztársaim szerveznek, akkor rajtuk kívül (ami egyébként 19 éves koromig a minden volt nekem és most már nem több, mint egy rossz gólyabálos kisszínpados főiskolás zenekar) a Lopunk meg a pusztaszemesi autószerelő zenekara lép fel.

De legalább történnek izgalmas sztorik ha bulit csinálok, találkozok pár régi ismerőssel, akiket ritkán látok, de fontosak, fellép több zenekar, akiket szeretek vagy kevésbé szeretek mind emberileg mind zeneileg, aminek e számtalan kombinációja lehet. Király dolog kihasználva, hogy nincs itthon anyukám beengedni 15 embert a házunkba éjszakára, majd másnap lemenni a Balaton partra és rávenni valakit, hogy a vízből kisodort döglött halat dobja a horgászok közé. Vagy éjszaka bevásárolni a Tesco-ban Nyiszivel, akit nem akarnak beengedni a hosszú lépésével (amire be akarja adni, hogy bodzaszörp) a biztonságiak, majd előadást tart nekik a straight edge-ről, úgy, mintha az oldszkúúl hardcore professzora lenne. J

Másnap pedig Tapolcára kocsikázni, ahol mindig jó a  buli, fél év után újra koncertezni, új poszton, új felállással. Az előző napi móka utáni kialvatlanság miatt fáradtan hazavezetni és izgulni, hogy hazaérünk-e, talán ez is egy extrémsport.

 Ma pedig öcsém keresztelőjén voltam, biztos fontos dolog ez az ember életében, nekem is volt ilyen, de szinte semmilyen hatással nincs rám, meg nem is nagyon emlékszem.

Fáradtság, lustaság, még ahhoz is lusta vagyok, hogy képet rakjak be, vagy kiemeljem a zenekarok linkjét. Fogalmam sincs, hogy mikor jelentkezem legközelebb, nem ígérek semmit…

Addig is állítsuk meg az időt egy pillanatra és rakjuk el a tudatunkba ami fontos nekünk….