HTML

P.M.

beszámolók, lemezismertetők, sztorik, balhék, punk, hardcore

Friss topikok

the things change so fast....

2009.11.30. 18:36 P.M.

Ma délelőtt a vonaton Aligától Fehérvárig hallgattam a Little fury things-t vagy 9 szer. Aztán azon gondolkodtam, hogy a Shadowplay vagy az Every day like Sunday királyabb szám. Egy biztos, ha énekelnék egy feldolgozás zenekarban mindhárom dal ott lenne a repertoárban. Lassan egy hónapja itthon vagyok, de mire kiheverném a turné utáni depressziót a készülődő karácsonyi szarság döngöl vissza a földbe. Amikor minden második nő műbördzsekit hord csizmával, elképzelem, hogy milyen lenne egy Hate felirat a hátukon, rögtön beléjük szeretek, de miután elmennek mellettem, nem fodulok meg, nehogy csalódnom kelljen, hogy mégsem fújták rá valami gagyi festékszóróval.. Turnézni pedig a legkirályabb küldetés, csak sajnos ritkán lehet eljutni. Nekem szerencsém van, mert idén voltam két és félszer. Amikor szar helyen alszol, rendszertelenül eszel, időd nagyrészét egy roncsban töltöd összezárva hét másik társaddal, mindig öröm megérkezni az új helyre. Várni a kaját, ami vagy jó vagy rossz, már nem számít. Az egész napos szívás után pedig már tényleg várod, hogy lenyomhasd a koncertet, ami bármilyen körülmények között is van, te beleteszed magad, nem számít se a fáradtság, se az hogy hány embert érdekel. Végülis ezért utazunk, nem hogy koncertezzünk és eltünjünk pár napra a való világból??? Engem a nevezetességek sosem érdekeltek, másodszorra jártam az Eiffel-torony alatt és másodjára nem mentem fel. Sokkal jobb volt röhögni, ahogy a biciklisrendőrök kergették a kulcstartó árus bevándorlókat. Azért Dijonban volt egy jó sztorim, de akkor már egy hete voltam úton és több mint két éve magányos. Az egészben a szar hazajönni volt, de az nagyon. Jobban meg se lehetett volna korreografálni, amikor átléptük a magyar határt és egyből lekapcsoltak a zsaruk a közel 0 fokban és elkezdtek szemétkedni. De hát ahogy a dal mondja „every start has an end”. Ami még rosszabb volt az utána levő első hét, amikor mindent onnan kellett elkezdeni, ahol előzőleg befejeztem. Már sehol nem volt a foglaltház részeg anarchistái, a drogos lány aki mindenképp azt akarta, hogy játszunk a Nintedoval hajnali négykor, a kutyája, aki reggel összeszarta a szobát ahol aludtunk,  vagy a youth-centerből lopott selyemcukorkák. Azért a Social circle koncerten sikerült megőrülni úgy istenesen. De azért örültem volna, ha újra 24 lettem volna és már beértem volna azzal a Verse-vel is aki egy éve játszott nem sírtam volna vissza a 4 évvel ezelőttit. Hátha még beszélhettem volna azzal a lánnyal, akivel akkor beszéltem először, úgy hogy a nevét is csak egy héttel később tudtam meg. Ami végleg padlóra küldött, hogy most már nem befele,  hanem kifele megyek a 20as éveimből. Ha én vagyok Ian Curtis, akkor már meghaltam, ha én vagyok Kurt Cobain még van két évem, ha én vagyok Keith Morris, akkor örökké élek.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://matyipotter.blog.hu/api/trackback/id/tr691564415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.