Depressziósnak lenni szar, viszont mindenképp divatos. Egy ideig menő, de aztán egyre inkább fárasztó, majd talál az ember valami új hobbit
ahol jobban érzi magát és már szégyelli, hogy annak idején Nirvana-t hallgatott. Sokszor annyira próbálunk azonosulni bizonyos előadókkal, hogy akaratunkon kívül is
depressziósak, drogfüggők, deviánsak, aktivisták, neo-fasiszták, liberálisak esetleg belebetegszünk mi is a világ igazságtalanságába. Sose lehet tudni, hogy valaki mennyire
játszik rá, illetve mennyire éli úgy az életét, ahogy énekel. Igazából engem annyira nem is érdekel, csak jól adja elő magát. A Chain of strength énekesében sem akkor csalódtam, amikor azokat a pletykákat hallottam, hogy titokban kokainozott, miközben énekelte a true till death-et, hanem sokkal inkább akkor amikor azt nyilatkozta, hogy a zenekar feloszlása után rendőrnek megy.
2009-et írunk, Sid Vicious már három évtizede halott és Keith Morris és készül otthagyni a Black flag-et, az olyan fajta punk pedig, amit én szeretek egyáltalán nem menő, csak egy nagyon kicsit. Nekem a hardcore zenekar a Minor threat, a punk zenekar pedig az Adolescents. De igazából nekem a punk és a hardcore teljesen ugyanazt képviseli és én még ehhez sorolnám a post-al kezdődő és indie-re végződő meghatározásokat, ami nagyjából nekem összefoglalja, hogy egy zene mitől lehet jó. Én, aki elég szélsőséges a legtöbb dologban, ugyanezt szeretem a zenében is. A Rise and fall-t azért szeretem, mert nagyon szemét, a Die young-ban ott az egész világ fájdalma, a Cloak/dagger-ben pedig a mindenbe beleszarás, csak reszelni lehessen a húrokat. De például szeretem a 2005-ös Life long tragedy lemezt is, méghozzá azért, mert az a lemez pontosan olyan mint a zenekar neve. Egy tragédia és már csak a hallgatása is fáj és el tudom hinni, hogy mazochistának kell lenni, hogy végig tudd hallgatni. De az Attitude-ot azért szeretem, mert minden szövege nekem szól.
A haverom azt mondta, hogy ahhoz, hogy punk lehess ahhoz nem kell, hogy hardcore légy, viszont, ahhoz hogy hardcore légy mindenképp kell punk gyökér. Ha a punkból jössz a hardcore-ba, akkor vissza is térsz. Én ezt inkább úgy mondanám, hogy a punk/hc után lehet nyitni olyan zenék felé, ami már nem punk, de a gyökereiben ott van. Nekem az egész kicsit olyan, mint a növények vagy állatok rendszere. Van egy közös amiből kialakult egy nagy egész rendszer, ahol mindenki megtalálhatja, ami igazán az övé és szerencsére van annyira végtelen, hogy mindig lehet újat találni, ha kicsit nyitottak vagyunk egy kis kutatómunkára. Néha kicsit bánt, hogy sok zene későn jutott el hozzám, bár ki tudja, igazából lehet hogy minden úgy jó ahogy van. . Már bármi zenét meg lehet szerezni az interneten keresztül bármikor, de az lenne a legszuperebb, ha feltalálnák, hogy bármilyen koncerten is ott lehessen lenni bármikor. Sajnos azok az idők elmúltak, amikor tömegével lehetett olyan koncerteken lenni, amit én szeretek, de az nem is ezen a helyen volt, hanem ott, amit pár ezer kilométer és egy óceán választ el. Mondjuk valszeg ha ott élnék, akkor is ugyanazt írnám le mint itt. De annyira még sincs nagy gáz, csak hónapokat kell várni valami jóra. De persze vannak jó időszakok, amikor két héten belül több jó móka van, mint az előtte levő 3 hónapban. Ilyen volt az április vége, május eleje, ami kezdődött a Say búcsúbulival, majd egy héttel később jött az Auxes/Challenger és a tortára az epret a Brat pack tette fel. Ez azért volt annyira jó, hogy érezzük mégse olyan tragédia punknak lenni 2009-ben. Ezt a tendenciát minden évben észre lehet venni kétszer, tavaly október volt ilyen, idén meg szeptember lesz a következő ilyen hullám (Die young, Municipal waste, On, Chuck Ragan, Cloak/dagger, stb…) , amikor még lesz két focimeccs is, ahol ott a helyem. A nyár se lesz rossz, de a szeptember, ami miatt azt mondom, hogy érdemes reggelente felkelni, ha az élet értelme 90 perces meccsek és fél órás koncertek. Ráadásul a Fradi ismét az első osztályban indul és még papíron vb-re is kijuthat a válogatott. Én sosem voltam egy nagy hazafi, sőt kicsit gáznak is tartom az ezzel való magamutogatást, de a válogatott mellett kitartok a végsőkig. De persze én, aki a labdarúgásban dolgozom, ez alap, hogy kötelesség. Főleg, hogy a szülinapom is a magyar labdarúgás nagy napjához köthető. Három csapat van, amit igazán szeretek, a magyar válogatott, Chelsea és a Fradi. Mondjuk a magyar bajnokságot nem szoktam napi rendszerességgel követni, de legalább azt tudom, hogy ki az idei bajnok, meg kik a kiesők. Mindenestre pozitívan látom a magyar foci jövőjét, úgy érzem, hogy elindultunk kifelé a gödörből, amivel nem kötelező egyet érteni, de a hit és a remény hal meg utoljára.
Tegnap zuhanyzás közben pedig azon gondolkodtam, hogy mi a kedvenc zenekarom, ha csakis egyet kell mondanom, elég nehéz döntés volt, de a The smiths-re esett a választás, talán azért, mert nemcsak olyan időben indult, ami jó idő, bár nem ott ahol ők éltek, hanem a tengeren túl , de még a 90es évek hardcore-jára is hatással volt és hozzátett valamit, ami nélkül az Unbroken nem az lett volna,ami. Hatása az egész zenére tagadhatatlan, amik közül nagyon sok mindent szeretek, meg 85-ben arról énekelni, hogy „meat is murder” külön respect. Manapság pedig Millemarker-t hallgatok a legtöbbet, de annyira még nem vagyok benne az indie zenékben, hogy erről okoskodjak, ehhez azért még adnék egy kis időt, most kicsit újnak hat és még nem tudok annyira szelektálni, hogy 100%-osan kiszűrjem a kommersz dolgokat, de majd az idő itt is elrendez mindent, ahogy tette nálam, amikor kb 10 éve mélyedtem bele a punk és kb 5 éve a hardcore zenékbe. A lényeg, hogy király néha nyitni új dolgok felé. Sajnos az öcsi hardcore annyira nem vonz, nem is az, hogy nem vonz, de már nem tudok annyira nyitott lenni az új zenekarok felé, mint öt éve, ha öcsi hardcore-t akarok hallgatni, akkor ott a Guns up és inkább azt hallgatom, mint hogy belemélyedjek a Bitter end, Deal with it féle új dolgokba. Bocsássatok meg, de most jobban izgat az ötödik Fugazi lemez, mint ezek a modern hc dolgok. Kicsit így vagyok a régi hangzású punkzenékkel, de ez itthonra még nem hozott akkora divatot, hogy el kéne utasítani, meg azért még találok érdekességet egy Social circkle lemezben.
A lényeg keresni, találni, kitartani, túlélni…..