Már régebben megírtam, hogy egy turnén kívül szinte már mindent elértem a punkban, amit akartam. Július közepén ez is teljesült. Szerencsére túl sok dolgom volt, ahhoz, hogy azon aggódjak, hogy induljunk. Pedig menni akartam nagyon, hónapok óta csak arra vártam, hogy eltűnjek egy hétre.

Kaptunk egy lehetőséget, hogy játszunk egy temesvári fesztiválon, majd menjünk 3 állomást a Kingdom-al és a Dead vows-al. Az indulás előtt pár nappal még volt egy Fucked up koncert, így tényleg nem volt időm izgulni. Ráadásul felléptem a Pmc-vel itt, tehát egyből 7 nap 7 koncert lett a mérlegem. A Fucked up indításnak tökéletes volt, asszem aki ott volt mind boldog volt. Nem a kedvenc zenekarom, de örülök, hogy láthattam. Respectálom a nem normalitást, a FU énekesére meg mindent lehet mondani, csak épp azt nem, hogy normális. Én mégis a végén lévő feldolgozásblokkra szálltam el. Amikor elkezdték a We gotts know intróját szinte teljes pszichózist kaptam, pedig legbelül tudtam, hogy nem fogják eljátszani a számot. Viszont arra nem gondoltam, hogy utána a Nervous breakdown következik. A világ legfaszább intrója után az egyik legszuperebb szám, tökéletes volt. Másnap sem volt sok időnk gondolkodni, próba nélkül lenyomtunk egy koncertet a Filter-ben, majd Pityesznél aludtunk, aki a zenekar ötödik tagja volt a turnén. Kutya hálás felajánlása folytán a kocsiját igénybe vehettük a turnéra, így sok pénzt megspóroltunk, hogy nem kellett kisbuszt bérelni, viszont nem vihettünk minden cuccot, illetve még így is a hely szűkében voltunk, de a punk sosem a kényelemről szólt. Pityesz már a saját otthonában is a földön aludt, hogy szokja a küldetést. Ő az az ember, aki ha nem volna, ki se lehetne találni. Zsigerből jön mindenre valami frappáns válasz, ő az aki sosem ideges, mindig ironikusan próbál minden helyzetet felfogni. Olyan ember, hogy érzed, ha melletted van, akkor nem lehet gond. Talán emiatt is éltünk túl mindent. Másnap próbáltunk egyet indulás előtt és mivel már untuk a régi feldolgozásokat, kitaláltuk, hogy a kétórás próbán megtanulunk két újat, amiket aznap este Szentesen már játszottunk is. A szentesi koncerten kb 20 ember volt zenekarokkal együtt, de ez nem izgatott inkább ilyen főpróba szerű dolog volt, meg különben is amikor megérkeztünk Mangec tisza-parti büféjéhez engem legkevésbé sem a koncert izgatott mint utána sem. Az olcsó házisörnek köszönhetően a többieknek sikerült elég rendesen bepiálni én fürödtem a Tiszában, avval, az ürüggyel, hogy ki tudja mikor lesz legközelebb lehetőségünk rá, hogy mosakodjunk. Az egész olyan volt, mint egy külön kis világ, a maga szépségével, cölöpházaival. Egy olyan helynek tünt, ahol mindenki boldog. A víz mondjuk furcsa volt, hogy nem egy helyben állt hanem vitt magával. Másnap még dumálgattunk Mangóval, hallgattuk a régi szentesi hardcore történeteket, beszélt nekünk Szerbiáról, szóba jött Tito is, meg a régi lehetőségek, amik már nincsenek meg. Majd búcsút intettünk, mert várt ránk Románia.

Romániában most jártam először, csak a suliban tanultam róla meg különböző dolgokat hallottam róla. Volt aki azt mondta, hogy ott nem is emberek, hanem állatok élnek, meg ha magyarként belépsz, akkor onnan nem jössz vissza, meg persze azt is, hogy fényévekkel mögöttünk van. Engem igazából sokkal jobban izgatott, hogy még 4 nap 4 koncert van vissza, mint hogy éppen milyen országban vagyok és mit kell megnézni. Az sem izgatott, hogy hány magyar anyanyelvűvel találkozom kint, beszélek itthon eleget velük, az, meg hogy régen hozzánk tartozott azzal sem tudok igazán mit kezdeni. Volt régen egy csinos barátnőm, de most már nincs, kb ennyire érdemes a dologgal foglalkozni. Ami már eleve meglepő volt, hogy minden falu, amin átmentünk tele volt rendőrökkel, az utak pedig vagy nagyon járhatatlanok voltak, vagy ha nem, akkor tele volt ilyen mesterséges redő csíkozással, hogyha véletlenül tudnál gyorsan haladni, akkor se tudj. Rosszabbnál rosszabb falvakon mentünk keresztül, de amikor beértünk Temesvárra az zseniális volt. Volt villamos, reklámtáblák, meg minden, mintha egy fejlett városban lennél bárhol a világon. Egy kisebb kavarodás után sikerült leparkolnunk a hely közelében, ami egy ilyen hajóroncsszerűség volt. Eléggé elit helynek számíthatott, a kertben egy zenekar játszott mindenféle hakni slágert, amíg mi élveztük a román a38-at, ami csak annyiban különbözött, hogy az árai kb mint egy pest külvárois késdobáló áraival egyezett meg a belvárosban. Aztán a koncert nagy nehezen elkezdődött, volt kb 60-70 lelkes ember, de ez még az a fajta lelkesedés, hogy mindegy mi szól, mozgunk rá, amíg bírjuk. A koncertünk elég jól sikerült, itt volt ránk a legnagyobb mozgás, de ha tankcsapda feldolgozásokat játszottunk volna, akkor is kb ezt a reakciót kaptuk volna. Utánunk következett a helyi és szervező Pavilonoul 32, akikre volt igazá megőrülés, mindenki a levegőben, ismerték a szövegeket az emberek, de engem egyelőre még nem győzött meg a román hc/punk. Utánuk következett a Rise and fall, akiket vártam a legjobban az egész turné során. A közönség itt már eléggé lefáradt, de pár magyar és a turnézó zenekarok lelkes volt végig, ők pedig ugyanúgy oda tették magukat, mintha egy nyugat európai feszten lennének 1000 ember előtt. Asszem azért imádom a R&S-t mert nagyon szemét és sötét zene, ami mindent és mindenkit ledarál és nem kímél senkit. Pityesz itt őrült meg leginkább, mert vett még előző nap a szentesi tescoban egy pöttyös labdát is itt kitalálta, hogy aláiratja az összes zenekar tagjával, akivel fellépünk a turné során. Erre az estére jutott a 3 turnézó zenekar tagjai, a Shipwreck, Rise and fall és a Have heart tagjai és be is gyűjtötte ezt mindenkitől. Ami külön szimpi volt, hogy a két amcsi zenekar a kevés ember és a pofátlanul késői időpont ellenére is odatette magát, a HH-nak fél5re lett vége. A turnézó zenekar tagjai végignyomták egymásra a show-t, amíg a főzenekart kb 5-en ismerték a helyiek közül. Ezek után annyit mondtam, hogy ez a zenekar tényleg megérdemli az ismertséget, úgy hogy egy világ turné egyik legszarabb koncertjén ennyire odateszik magukat. A zenéjük nem a legjobb, sőt, de mégis mint emberileg megállták nálam a helyüket. Bár lehet, hogy behódoltam nekik, mert az énekes odajött hozzám, hogy fasza volt az Unbroken feldolgozás. Eddig minden ok-nak tünt, de tudtuk hogy másnap 8kor kell indulni, hogy estére Brassóba érjünk. Mi Lalival felmentünk a szállás helyre, amíg a többiek a kocsiban aludták végig azt a két és fél órát. 8 kor indulás, mondták hogy nagyon szar lesz az út, de hogy ennyire, azt rémálmomban sem gondoltam volna. Az első 100 km-t 3 óra alatt tettük meg. Egy órát késtünk, de a Kingdom-ék kettőt és náluk volt minden cucc, a koncertet pedig be kellett fejezni fél 10 így minden zenekar kb 15 percet játszott. Nekem ez a koncert tetszett a legjobban, a koncerthely picivel volt nagyobb mint a szobám, a zenekartagok és a pár érdeklődő meg is töltötte a helyet. A koncert végén kaptunk rendes szállást, meg kaját, Lalinak és Pityesznek még konyhapartira is maradt idejük. Másnap városnézés, majd indultunk délután 1 körül Kolozsvárra. Itt volt a legrosszabb koncert, rohadt nagy hely nagy színpaddal, profi hangosítással, meg itt voltak a legkevesebben. Sajnos a várost nem tudtuk megnézni, mert egyből indultunk Besztercére az utolsó állomásra a koncert után. Ez a város korántsem volt annyira szép mint Kolozsvár, de legalább volt időnk aludni, majd egy gyors séta a Belvárosban, majd az utolsó koncert, ahol semmi különös nem volt. Mondjuk most láttam életemben először Balkáni gugolós wc-t. Reggel érzékeny búcsút vettünk a svédektől és az amcsiktól. Egyik zenekar sem a kedvencem, de mégis örülök, hogy részese lehettem egy nagyobb turnénak pár állomás erejéig. A Kingdom nem a legjobb zenét csinálja, de le a kalappal a töretlen lelkesedésük és az aktivizmusuk miatt. A Dead vows zeneileg sokkal jobban bejön és a tagok is jobb fejek. Már annyira bénán néznek ki és annyira szarok a tetkóik is, hogy csodálatos. És legbelül respektálom mindkét zenekart. Hogy be merik vállalni, amit én nem. A fél életen át való turnézást, a sittes tetkókat, a szar helyeken alvást, a szar kajákat. De talán, amikor 25 perces koncertek az élet értelme ez annyira mégsem nagy áldozat. Lehet inkább csak irigykedek, hogy ők ezt megtehetik, vagy meg merik tenni. Viszont ők is ugyanott aludtak és ugyanazt a szar kaját ették, mint mi, ami miatt nem éreztük magunkat alsóbbrendűnek, mi is ők is csak egy zenekar voltak.

Hazafelé még beugrottunk a dürer-be megnézni a Propagandhi-t, de ez már túlságosan is kiszámítható volt, nagy színpadon profi műsor, nagy pénzekért. Régen imádtam a Propgandhit és nagyon is vártam, de semmi extra nem volt. Csak egy nagy koncert, amit egyes tagok jobban, mások kevésbé élveztek. Az mégjobban csalódás volt, hogy nagyon kevés ember jelent meg. Na jó azért néhány pillanatban borsódzott a hátam, de már öreg és elkeseredett vagyok ahhoz, hogy ez legyen az életem koncertje.