Éveken át vezettem egy naplót. Ha valami felbaszott beleírtam, csakis saját magamnak. Voltak benne trágár szavak, köztiszteletnek örvendő öregembereket geciztem le benne, mint egy lázadó kamasz, olyan 16 lehettem. Leírtam mindent, ami a szívemet nyomtam, majd eltettem volt hogy hónapokig állt a fiók alján. A legtöbb ilyen szünet több mint 3 évig tartott, így a következő írás átcsúszott a 20as éveim legelejére. Naív voltam és azt hittem, hogy mennyire rendben az életem, leírtam, hogy megváltoztam, jó úton haladok, minden rendben. Aztán megint elraktam jó időre, majd jött pár kevésbe rossz meg jó dolog, amiket kiírtam magamból. Aztán egy rohadt nagy pofon után ismét elővettem és végigolvastam és rájöttem, hogy vagy kurvára naív voltam vagy hazugság volt az egész. A jó dolgokból csalódás lett és egyszerűbbnek láttam, ha a kedves naplómat megsemmisítem, minthogy megint panaszkodjak oldalakat, hogy mennyire nem tudok együtt élni az összes tévedéseimmel. Igen, valahogy divat panaszkodni. De legbelül nem ismer senki senkit és ez így van rendjén. Viszont történt pár király dolog így október végén, hogy elgondolkodtam, hogy mégis él a punk és mégis van valami felsőbb erő, ami szeret engem és azt mondta, hogy legyen pár jó napom. Nem értem, hogy lehet ez, mert nem tartom magam semmilyen vallási felekezethez. Néha magamon is elég rendesen meglepődök. Másfél év után leálltam teljesen a kávéról, de amikor odalépek az automata elé, hogy igyak egy gagyi citromos teát, akkor a kezem még mindig reflekszerűen a hosszú kávé-cukorral felé nyúl. A legjobban vasárnap reggel döbbentem le magamon, felkeltem fél 8kor és 8tól futni mentem. Ha öt éve láttam volna a mostani magamat, na mindegy, belegondolni is rossz…
Az Union town viszont rohadt jó volt, kellett ez a koncert. Az emberek nagy része jó arc, volt, szinte mindenki ismert mindenkit és a kevés nem biztos, hogy a szar hirdetésnek köszönhető, hanem talán annak is, hogy ide tényleg csak azok jöttek, akik szeretik a zenét, kivéve aki kurvára unatkozott. A lényeg, hogy ez a zene, a punkoknak már túl elit, a hácé-seknek meg túl pánk, még azt se mondom, hogy szégyelje magát, aki nem jött, mert ez amúgy is egyértelmű. A koncert után együtt bandáztunk a zenekarral Laci haverom lakásában, kurva jó élmény volt, ráadásul itt volt velük a Restless youth énekese is, aki úgy nézett ki, mintha Mátyás királynak öltözött volna a jelmezbálon.
A hétnek egyébként hamar vége volt, hála a forradalmároknak, már szerda este otthon voltam.
Szombaton Newborn volt, úgyhogy indítottam egy déli parti járatot a bulira, tele is lettünk hamar. A reunion-okkal szemben általában fenntartásaim vannak, kis kivétellel. Ez persze pont kivételt képezett, egyetlen alkalom volt, jó ügyet szolgált és ez mindennél fontosabb. Talán erről kéne szólnia a punknak, úgy érzem ez a koncert nagyon kellett már a szintérnek. A 3 évvel ezelőtti Trial buli óta nem láttam ekkora show-t, sőt talán azon is túltett, nem tudom, de itt nem is az a lényeg. De talán ezen az este mindenki boldog volt, az öregek nosztalgiáztak, a fiataloknak látták a zenekart és az egész hozzájárult a zenekar barátjának a felépülésére.
Hazafelé úton azon gondolkoztam, hogy hányszor vezettem már le éjszaka a Budapest-Déli part utat és még vajon hányszor fogom, ebben a kurva életben, de az óraátállítás nyert nekem egy kis időt, így nem kellett nagyon száguldani.
A keddi Damaged goods is jó volt és ha nem ilyen erősek ezek a napok koncert tekintetében, akkor a hónap bulija is lehetett volna. Plussz jó volt, ahogy Balla Laci barátom benyúlta a zenekar pálinkáját és elég rendesen sikerült tőle berúgnia.
Két nappal később nagyon gondolkoztam a Kuplung-os bulin és valszeg nagyon bántam volna, ha nem megyek le. Ekkorát még életemben nem csalódtam kellemesen egy zenekarban, mint a Die young volt. Előitéletes voltam, az előzenekarok miatt és azt hittem a DY is egy kategória ezekkel, tudom ciki de a buli előtt nem igazán volt szerencsém hozzájuk. És a várt mosh-os öcsi hardcore helyett kaptam valami egészen brutálisat az arcomban, értelmes gondolatokkal. A Die young egy tökéletes zenekar, azóta minden nap hallgatom őket, azt hiszem a 24-hez is tudok új zenekartól hátast dobni. Életem legnagyobb hibája lett volna őket kihagyni. Talán egy modern hardcore-al kevert Catharsis-ra emlékeztettek engem, de ez itt tényleg lényegtelen.
Aki meg jófej, az nézze meg a Dead vows-t ma Szegeden, holnap Pesten, vagy szombaton Ajkán. Én a kötelezettségeim miatt csak a legutóbbit tudom választani, de már nagyon várom, mert Ajka azon helyek közé tartozik, ahol bármi van, mindig jó a buli és idén még nem voltam a kedvenc ipari városomban.
És ha tényleg kemény vagyok, akkor vasárnap megint futni megyek 8tól.
