Ez a nyár még az előzőeknél is rosszabb volt. Két hetente történt valami jó dolog, közötte meg a nagy semmi. Ez a nyár nem szólt másról, csak olcsó energiaitalokról, a soulseek-ről, belvárosban elfogyasztott falafelekről, tofukról, a bizonytalanságról, a semmiről. De a legtöbb ember élete úgyis csak a nagy semmi, amihez próbál valami elfoglaltságot találni, hogy mégse legyen olyan unalmas a semmi. A legrosszabb, ha két ember összeköti a semmit, de azt nagyon művelik. Naponta lehet a buszokon, tereken olyan párokat látni, ahol a fiú és a lány is (most nem térek ki, a két fiú, vagy két lány esetre) eléggé unalmas személyiségek, de mint pár az unalmasságuk összeszorzódik és olyan unalmasak együtt, hogy definiálni lehetne velük, azaz egy hatalmas semmi. Látszik, hogy jól megvannak együtt, egymásnak, de ez egy nagy semmi. Ennél egy otthoni magának való heroinistában is több izgalom található. Persze én könnyen beszélek, mert években mérhető, hogy mikor volt bármi közöm is olyan lányhoz, akit érdemes lenne eljegyezni, majd a sétáink alatt az unokáinkat tervezni. Nekem az élet, azaz, ami túlmutat a semmin, az még mindig a football és a punk. Olyan volt punknak lenni ezen a nyáron, mint 15 évesen. A turné után csalódtam a Propagandhi-ban, majd kimentem életem első Fluff-jára, ami annyiból különbözött egy átlagos itthoni koncerttől, hogy szabadtéri volt, így sokkal nagyobb és mindenféle nyelven beszéltek az emberek. Igazából ami legjobban motivált, az a Trial volt, félek, ha nincsenek valszeg én sem megyek ki. Túl jó volt ahhoz a 2005-ös pesti koncert és túl jók a számaik, én pedig túl komolyan veszem még a hardcore-t, ahhoz hogy szeressem őket. Közelében nem volt a pesti koncertnek, de még mindig több volt bennük, mint a legtöbb mai zenekarban. Azért a maiak közül, amibe igencsak belebuzultam az az Outrage és birom eléggé a Wait in vain-t is. Azért szuper volt újra látni a Rise and fall-t, Death is not glamorous-t, Press gang-et és eléggé bejött a Victims is, pedig nincs Tragedy felvarrós farmerdzsekim, de ha már neo-crustnál tartunk, akkor az egyik legreményteljesebb újabb magyar zenekar Rivers run dry. A Fluff előestéjén simán lezúzták az összes külföldi zenekart a Ciprusban. Szuper volt még július végén a dürer-ben a for the kids-es srácok koncertje, de igazából csak újra meg lehetett nézni klubbulin pár zenekart Fluff-ról. Nekem az augusztus a Rise festről szólt és mint szervező elégedett vagyok, leszámítva azt, hogy még pár fizető embert elbírt volna a zsebem, meg a zenekaroké is. De amit szeretünk, arra áldozunk és remélem ezt a zenekarok is így látják, nemcsak én. Minden zenekar kitett magáért, pedig csak egy Soul control, Think again bulinak indult, ahhoz képest egész jól kikupálódott. Csak a buli lefixálása után tudtam meg az SC-ről, hogy már csak a gitáros eredeti tag, de igazából fel sem tűnt volna, az énekesnek ekte olyan hangja van, mint a réginek, a spiritualitásuk meg tényleg elvarázsolt és még emberileg is jófejek voltak. A Wait in vain/Outrage pedig, hogy harmadszor láttam őket még így is szuper volt. Külön köszönet Verának, Reninek, Rádinak, Kutyának a hatalmas segítséget, plussz örülök, hogy nem csak magam miatt volt érdemes megcsinálni, hanem még bejött pár embernek a dolog. Másnap a tapolcai koncert az év egyik legjobb koncertje volt, de még Balatonbogláron, a szar körülmények és a fáradtság ellenére is kihoztuk a legjobbat. Egy óriási színpadból csináltunk egy kis klubbot és semmi más nem számított, aki már lenn volt a színpadon, az csak külső szemlélő volt, nem a show része. A for the kids fest-en egyik zenekar sem tünt az enyémnek, a Kingdom meg unalmas volt már idén 8adszorra. Viszont a Lewd acts-ben hatalmasat csalódtam, kellemesen. Ha nem kellett volna levinnem egy gitárkábelt, valszeg le se megyek, de így ha már ott voltam megnéztem és eléggé ledöbbentem, mert mindenre számítok egy számomra ismeretlen deathwish-es bandától, csak arra nem, hogy jó sülhet ki belőle.. Lassan rájövök, hogy annyira nem is szar kiadó, mert lassan fel tudok sorolni legalább 5 értékelhető bandájukat. Ez a zene olyan hardcore volt, amit szeretek és amin eléggé meglepődtem, hogy tele volt poszt-rock témákkal, néha azt hittem, hogy a Young widows játszik Cro-mags feldolgozásokat. A post –rock témák felvételen annyira nem jönnek át, de nekem ők már akkor is így maradnak meg, tudod az első benyomás. A maradék időmben pedig beleszerettem a zenébe megint, mint 10 éve az első Dead kennedys cd-mbe. Felfedeztem magam a Refused-ot és nagyon imádon a Wipers-t és a Milemarker-t. 2009 zenekara számomra eddig az Outrage, az itthoniak közül pedig mindent ver a Rákosi demó. A szeptember pedig mindig szuper, mert vége van a nyárnak és valami új kezdődik, lehet szurkolni a válogatottnak, a Chelsea-nek, a Fradinak, plussz láthatom énekelni a Champion és a Count me out énekesét. Ez azért mégis több mint a semmi.
